Most pedig kattintsatok és tapasztaljátok meg, milyen egy szakma igazi szeretete és tisztelete.
Amikor télen felhívtam a Séfet, már egészen biztos voltam a dolgomban. Szerettem volna a saját induló weboldalamon és blogomon olyan emberek portréit összegyűjteni, akiket tudok maradéktalanul csodálni. Akik motiválni képesek időset és fiatalt egyaránt.
Sőt! Akiknek hozzám fűződő barátsága megtisztelő számomra.
Eldöntöttem, hogy eddigi utam során, az általam megismert emberek közül, szépen apránként bemutatok itt Nektek olyan nőket és férfiakat, akikről hiszem, hogy másoknak is jóleső olvasni, akiket másoknak is hallaniuk kell. Nem azért mert hírességek, vagy ismert emberek, hanem pusztán azért, amilyenek. A személyiségük, a történetük, a pályájuk, a hozzáállásuk vagy épp a kitartásuk lenyűgöző. Legalábbis számomra biztosan.
Ezért gondoltam arra, hogy elsők között feltétlenül rögzítenem kell egy beszélgetést, Várhelyi Miklós – Olimpiai bajnok, Aranysapka és Venesz-díjas mesterszakáccsal, a Magyar Ezüst Érdemkereszt egyik kitüntetettjével, akinek hiszem, hogy minden mondata tanít.
A felvételre március elején került sor Budapesten – Marton Zalán kiváló operatőr kollégám segítségével -, a csodálatos Béla – bár, étterem, lakás, arborétum -ban (https://www.belabudapest.com), ahol a főszakács, pontosabban mesterszakács Déry Gábor, szintén Várhelyi Miklós mester egyik tanítványa volt egykor, s akivel barátságuk azóta is töretlen.
A Béla egyébként mindannyiunkat lenyűgözött, szerettünk ott lenni, ott enni.
Miklóssal tehát, baráti beszélgetésünket ennek a csodás étteremnek és bárnak az elszeparált részlegében folytathattuk le, egy hangulatos és lenyűgöző helyszínen, melyről a cikk végén szintén olvashattok majd. Ráadásul, a mesterszakács, Déry Gábor is volt olyan jó, hogy egy rövid beszélgetésre kapható volt bokros teendői mellett
No, de térjünk vissza máris eredeti témánkhoz, hiszen a lényeg most éppen Gábor mestere, mentora és barátja, Várhelyi Miklós séf, akivel nosztalgiáztunk, szakmáztunk a Bélában.
Kitárgyaltuk a gasztronómia világának múltját, jelenét és jövőjét is. Mesélt nekem ifjú koráról, az őt meghatározó mentorairól, a gasztronómia szeretetéről, a hihetetlen pályájáról, melyben végigjárta az összes ranglétrát. Valamint, az utazásairól, melyekre a szakmán keresztül nyílt lehetősége élete során. Beszélgettünk a tanításról, mesterképzésről, s természetesen a vendéglátós szakma mostani ifjú titánjai számára is akadt néhány bölcs és hasznos tanácsa.
A beszélgetés nem rövid, mégis úgy érzem lett volna még miről beszélgetni….
Miért érdemes megnézni / meghallgatni?
- Várhelyi Miklós történetei tele vannak emberi pillanatokkal és szakmai bölcsességgel
- Hallhattok kulisszatitkokat arról, hogyan formálódik egy mesterszakács a mentorai által, s milyen ő maga mentorként
- Megtapasztalhatjátok, hogy egy világszinten és nemzetközileg is elismert séf, milyen alázatos, tiszteletteljes, bármilyen témáról legyen is szó
- Mindezt szeretetteljes és közvetlen stílusban, olyan hangulatban, amilyen egy jó baráti beszélgetéshez illik
- Továbbá, megismerhetitek „Bélát” is. Ráadásul sokan már jól ismertek, nem ajánlom akármelyik éttermet vagy bárt, de „Bélát” teljes szívemből! 🙂
Szakmai kitérő
Várhelyi Miklós több száz, akár több ezer fiatalt nevelt mesterré, és évtizedekig szakoktatóként dolgozott. Mai napig tanítványai rendelkezésére áll, ha valamiben elakadnak. Sosem várt hálát, de több tucat köszönőlevéllel büszkélkedhet.
Mindez számomra tökéletes bizonyítéka, hogy Ő, a tudását nemcsak megtartani, de továbbadni is képes. Pályafutása során az olimpiai válogatott tagjaként, I.‑II.‑III. helyet szerzett több alkalommal. Aranysapka- és Venesz díjjak birtokosaként, valamint a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetettjeként pedig olyan szakmai mérföldköveket ért el, amelyek a magyar gasztronómia kultúráját, jó hírét építették, nemzetközi elismeréseket szerezve a szakmának, s az országunknak egyaránt.
Tanítványai kiváló hazai és nemeztközi eredményeket érnek el mind a mai napig. Külföldön és idehaza egyaránt remekül megállják a helyüket, akár a szakma élvonalában is.
Miklós 12 éven át vett részt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara regionális szervezetei által szervezett szakácsmester képzéseken Budapesten, valamint, Pest-, Hajdú-Bihar-, Nógrád- és Baranya Vármegyékben. Ennek keretében, az évek alatt közel 300 mester került ki az ő kezei alól, akik számos hazai és nemzetközi versenyen is jeleskedtek a mindennapok kihívásain túl. A tanítás pedig, amint a főzés is, a szenvedélyévé vált. 2017-es nyugdíjba vonulását követően még évekig aktív szakoktatója volt a Budapesti Komplex SZC Szamos Mátyás Technikum és Szakképző Iskolának.
Most pedig még mindíg aktív tagja és egyben mentora az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete által életre hívott Séfklubboknak.
Akik pedig abban a szerncsében részesülhetnek, hogy személyesen is ismerik, vagy találkoztak vele, pontosan tudják, hogy mindezek mellett mindig szerény, alázatos és közvetlen maradt.
Az elmúlt évtizedekben számos interjút adott, nem csupán a mesterképzésekkel és a szakmával kapcsolatosan, de az Étrend által megálmodott, rangos Magyarország Étele ételverseny zsűrijeként, zsűriigazgatójaként is.
A Vele megjelent anyagok közül, én most az Oldalas Magazinban megjelent írást emelném ki, melyet itt olvashattok el, Asztalos István tollából:
Oldalas Magazin, 2024. április
Asztalos István – interjú Várhelyi Miklóssal:
https://oldalasmagazin.hu/tag/varhelyi-miklos
Egy személyes köszönet és bocsánatkérés
Felmerülhet sokakban, hogy ha márciusban rögzítettük, miért csak most jelenik meg a felvétel.
Nos, „ember tervez, Isten végez” – tartja a mondás.
Az év eleji terveim teljesen átalakultak egy hirtelen jött lehetőség miatt. Az életem, életünk március végén gyökeresen megváltozott. Feladtam több, mint 20 éves szakmai pályámat, elbúcsúztam a megélhetési újságírástól, televíziózástól és a marketing manageri munkámtól, s elköltöztem Olaszországba férjestől és törpenyúlastól.
Az oldal és a blog ezért nem a tervezett időre készült el. Csak úgy összecsapni pedig semmit sem szerettem volna, ráadásul nem tudtam volna előbb megfinanszírozni sem a létrejöttét. Most azonban itt van. Elkészült és egy csodálatos, általam megálmodott virtuális térbe ágyazva találkozhattok Vendégeimmel.
Köztük Várhelyi Miklós mesterszakáccsal és tanítványával, Déry Gáborral mesterszakáccsal elsők között.
Bízom benne, hogy Neked kedves Olvasó / Hallgató / Néző tetszeni fog, s örömmel ülsz le elolvasni, meghallgatni, megnézni.
Miklósnak és Gábornak pedig ezúton köszönöm a türelmet és a megértést!
Jogosan merül fel a kérdés, az egyszerű háziasszonyokban az interjút olvasva, hallgatva, hogy vajon van-e lehetőség Miklós saját szakácskönyvét kézbevenni, megvásárolni?
A Könyv, amely a mai napig kapható – Újházi tyúkhúsleves, töltött káposzta és madártej mellett a könyvben megtalálhatók a magyar konyha legnépszerűbb ételeinek receptjei.
A NetPincér.hu gondozásában készült el 2010-ben Magyarország kedvenc ételeinek receptkönyve. A kötetben a Magyarország Kedvenc Étele szavazás legnépszerűbb ételeinek receptjei szerepelnek kétféle – hagyományos és újszerű – értelmezésben. Összesen harminc étel – leves, főétel és desszert – receptje, valamint az ételek történetéről szóló számos érdekesség sis megtalálható a kötetben, melynek társszerzője Várhelyi Miklós.
A könyv egyik különlegessége, hogy minden ételhez kétféle receptúrát és útmutatást adnak a szerzők. Várhelyi Miklós, (akkor) az Országgyűlés Étterem séfjeként, a hagyományos, míg Kovács Lázár séf az újszerű elkészítési módokat mutatta be.
https://www.libri.hu/konyv/kovacs_lazar.magyarorszag-kedvenc-etelei.html
Személyes megjegyzés – ELSŐ TALÁLKOZÁSOM A SÉFFEL
Amikor először találkoztam Várhelyi Miklóssal az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének Séfbálján, műsorvezetőként voltam jelen.
Egy varázslatos este háziasszonya lehettem Somogyi Zoltán „Max” jóvoltából, Kelemen Helmut meghívására. Aznap ismertem meg a helyszínt, az imponzás Hotel Benczúrt, s a szervezőket, a szálloda igazgatóját, Gráf Attilát és az egyesület elnökét, Asztalos Istvánt is. Egyszerre voltam izgatott és boldog. A Séfbál, melyet egykor a nagy elődök szerveztek, most újraéledni látszott, ennek a maroknyi elszánt csapatnak köszönhetően. Mikor megtudtam a bál teljes történetét, az izgalom csak fokozódott bennem.
Addigra már nagyon vágytam rá, hogy igazi imponzás bál háziasszonyi szerepét tölthessem be, de nem állíthatom, hogy nem féltem a leégéstől. A vidéki lány Budapesten című sztori nem gyakran végződik happy end-del az én ismereteim szerint…… A rendezvény csodálatos volt. Kitűnően szervezett, csodálatosan terített asztalokkal, mennyei ételekkel, remek felszolgálással, precíz forgatókönyvvel. Valódi emóciókat mozdított meg nem csupán a több száz jelenlévő séfben és vendéglátós vendégben, de a kívülállókban, s bennem is. Emlékszem nagyon tetszett az akkori bál mottója: „Ne sajnáld, hogy véget ért, örülj, hogy a részese voltál.” Én örültem Hálás voltam a lehetőségért. Boldogan feküdtem le aludni aznap éjjel. Mindenki elégedett volt, az eseménnyel, az ételekkel, a zenészekkel,s reméltem velem is.
Majd jött a reggeli.
Az ebédlőbe érve 7:45 körül, már virgoncul nevetgéltek sztoriztak a tegnap esti frakkos vendégek, könnyedén, lazán, asztalokat összehuzkodva, a teret átrendezve. Az asztalfőn az a férfi ült, akit előző este mint az egyik fontos díszvendéget, s szeretett Mesterüket mutatták be nekem az urak. István valahogy úgy fogalmazott, „az egyik nagyon komoly ember itt ő Beuka, majd rá is oda kell figyelni!”
Egy kedves arcú, középmagas, hozzám képest csak picit korosabb úr, aki ha beszélt mindenki elhallgatott. Nagyon kellett figyelnem, hogy halljam amit mond, mert nem olyan volt ő, mint a többiek. Nem kiabált, nem hangoskodott. Halk volt és végtelenül udvarias. Nem csapongott. Megvárta míg a másik befejezi a mondatot, s csak aztán kezdett beszélni. Türelmesen, csendesen. Amikor közel léptem az asztalhoz rámnézett, s miközben a tekintetünk találkozott szigorú hangon annyit kérdezett az asztalnál ülőktől:
– „Ezt a hölgyet egyébként ki hozta? Kinek az ajánlásával jött?”
Hirtelen csend lett. Az addig harsányan nevetgélő, élcelődő, egymást ugrató vidám társaság teljesen elcsendesedett. Bennem megállt az ütő, s ijedten néztem a szintén csendben ülő Maxra és Helmutra, akik értetlenül nézték a férfit. Majd Zoli, mint kisiskolás, elpirult arccal felállt, s csak annyit mondott, egészen halkan:
– „Én voltam.”
Közben Helmut is motyogott már valami ehhez hasonlót, de láttam, hogy ők is furcsán viselkednek, szinte zavarban vannak, így engem konkrétan az ájulás kerülgetett. Minden végigfutott bennem a tegnap esti történések miatt. Mit hibázhattam, anyám mondta hogy húzzam ki magam, jaj biztos nem voltam elég gördülékeny, elég határozott….. A másodperc tört része alatt több száz kritikát tudtam megfogalmazni, előző napi teljesítményemre vonatkozóan, s már a hangos és töredelmes bocsánatkérés járt a fejemben, amikor a férfi lassan felállt, közelebb lépett hozzám, s közben kedvesen annyit mondott:
– ” Meg vagytok dicsérve fiúk, mert csodálatos volt. Méltón képviselte a rendezvényünket. Szeretném, ha ezentúl ez a kis műsorvezető hölgy lenne az este háziasszonya.”
Hát bevallom, ritkán voltam annyira büszke, mint aznap reggel a Hotel Benczúr éttermében. Azóta pedig abban a rendkívül megtisztelő és szerencsés helyzetben vagyok, hogy Várhelyi Miklósról úgy írhatok, mint barátomról. Köszönöm Séf!