A Krónikáslány, egy újabb történetet hozott 2019-ből – melyet most egy kicsit aktualizáltam, s ígérem, ha sikerül Diegot megint meglátogatnunk, beszámolunk róla, mivel is foglalkoznak éppen…..
Hétvégén végre megismertem a férfit, kinek nevét balatoni újságíróként, oly sokszor kellett már leírnom, vagy elmondanom.
Diego Patucelli – akit a képen láttok velünk – egy alázatos, udvarias és végtelenül szimpatikus olasz férfi. Ő az, aki – mint múltkori posztomból is kiderült-, a Puglia nevű hadihajó tatját készítette édesapjával, emellett nevükhöz fűződik a (Balatoniak számára jól ismert) Raffica Sailing Team a Principessa Sailing Team és a Lisa501 építése is.
Balatoni lányként, az életem meghatározó pontja volt minden évben a Fehérszalag és a Kékszalag így természetesen a 3 Patucelli – k által készített egytestű hajó is. A 3 balatoni libearát egyébként mindíg hárman készítették. (Diego, édesapja és egy velük dolgozó férfi)
A hajók tőkesúly nélkül olyan könnyűek voltak, hogy ketten ki tudták emelni a sablonokoból….
Mára, már mindhárom hajó több átalakításon esett át, s szép történetet futott közülük valamennyi….. Farkas Litkey – nek hála, a Lisa, először igazi Balatoni hercegnővé, a keszthelyieknek köszönhetően pedig igazi Balatoni királynővé vált.
Diego mindenhova elvitt minket. Láttuk a műhelyét, megismertük a családját, s amerre mentünk, mindenhol kedvesen üdvözölték….. Tudjátok hihetetlen érzés volt, mikor a falhoz lépve, büszkén néhány megfakult plakátra mutatott…. Ők voltak, Lisa, Raffica és Principessa…. A három grácia, kiket oly büszkén mutatott meg nekünk ez az olasz fiú. (A képek sajnos nem lettek túl jók, ami abszolút az én hibám, de remélem ezt azért az izgalom heve miatt elnézitek nekem )
Diego kedveli a magyarokat, s minden hajót számon tart mi a kezük közül került ki.
Nevét, családját a szakma jól ismeri – még ha ő nincs is tisztában vele -, neve mára szinte fogalommá vált. Hatalmas lelkesedéssel mesélte, hogy őt is hívták az egyik liberára, az olasz orosz legénységű Principessa–ra, de sajnos egyéb munkái miatt nem tudott menni, viszont nagyon büszke a @rafficasailingteam – re is, akik épp most nyertek versenyt Genf – ben, a hatalmas vihar ellenére.
Diego egyébként nem ismeri a régiónkat, de szeretné meglátogatni Keszthely-t, s nagyon örülne ha láthatná a mára Balatoni legendává vált Lisa – t, akinek magam is gyermekkorom óta szurkolok kitartóan
Diego, köszönjük az élményeket és a betekintést a műhelybe , őszintén mondom, hogy nem csak hatalmas élmény, de nagyon megtisztelő is volt
Ps. : Gigi Capozzi grazie tanto per il informationi