Kihasználtuk az időt és a novemberi ragyogó napsütésben sétáltunk egy kicsit, mielőtt éjfélkor vörös zónába kerülünk. Meglepően csendes volt a délután a parton. Kevesen voltak. A legtöbben maszkban és kabátban házi kedvencükkel sétáltak, de voltak futók és rendhagyó módon két úszót is láttunk. Bár fantasztikus idő van, erre azért nem vetemednék…. – gondoltam, s miközben elképedve bámultam utánuk, egészen véletlenül pillantottam meg Őt. Egy idős, görnyedt kis bácsit a köveken kuporogva, egy kiterített színes törölköző mellett.
Ahogy picit közelebb értem, láttam, hogy valami ki van pakolva rá. Általa csiszolt márvány szívek voltak, különböző színben és méretben. Mikor észrevette érdeklődő tekintetem, szinte, azonnal megszólított: -Ajándékok karácsonyra! -mondta halkan. Ahogy rám nézett láttam csak, mennyire idős. Ráncos kezével a portékára mutatva kínálta tovább. -Én csinálom őket! Egy kis munka, még ilyen öregen is. Mert tudja, kedves a munka fontos.- Folytatta elcsukló hangon, maga elé meredve. Erre már Feri is odaért.
Hogy hallotta-e a beszelgetésünket vagy csak ugyanarra gondoltunk-e nem tudom. De néhány perccel később már két gyönyörű a bácsi kezemunkáját fémjelző márvány szív volt a kezemben. Nem vagyunk gazdagok, de most nem érdekelt az ára, valahogy nem volt fontos. Amikor tekintetünk találkozott tudtam, hogy ez az a pillanat. A vissza nem térő, amikor segíthetsz egy kedves idős embernek, hiszen valószínűleg nem véletlenül ült ott, vásárlók érkezésében bízva. Mikor Feri átadta a pénzt, újra rám emelte tekintetét, s biztatott hogy vegyem fel a nekem tetsző darabokat. Két carrarai márvány szív, ami itt annyi van mint égen a csillag. De ilyen csodás mestermű csak a bácsinál kapható, sehol máshol, ebben biztos vagyok Boldogan megköszöntem, s csak ekkor vettem észre az apró csillogó könnycseppet a szemében. Halkan a maszk alatt újra és újra megköszönte majd jó egészséget kívántunk egymásnak. Csenben, mégis boldogan távolodtunk a bácsitól, s azt hiszem titokban mindenketten ugyanarra gondoltunk: „az én nagypapám is lehetett volna” MESSAGE in the bottle – Cantiere Patucelli A Krónikáslány, egy újabb történetet hozott 2019-ből – melyet most egy kicsit aktualizáltam, s ígérem, ha sikerül Diegot megint meglátogatnunk, beszámolunk róla, mivel is foglalkoznak éppen….. Hétvégén végre megismertem a férfit, kinek nevét balatoni újságíróként, oly sokszor kellett már leírnom, vagy elmondanom. Diego Patucelli – akit a képen láttok velünk – egy alázatos, udvarias és végtelenül szimpatikus olasz férfi. Ő az, aki – mint múltkori posztomból is kiderült-, a Puglia nevű hadihajó tatját készítette édesapjával, emellett nevükhöz fűződik a (Balatoniak számára jól ismert) Raffica Sailing Team a Principessa Sailing Team és a Lisa501 építése is. Balatoni lányként, az életem meghatározó pontja volt minden évben a Fehérszalag és a Kékszalag így természetesen a 3 Patucelli – k által készített egytestű hajó is.
A 3 balatoni libearát egyébként mindíg hárman készítették. (Diego, édesapja és egy velük dolgozó férfi) A hajók tőkesúly nélkül olyan könnyűek voltak, hogy ketten ki tudták emelni a sablonokoból…. Mára, már mindhárom hajó több átalakításon esett át, s szép történetet futott közülük valamennyi….. Farkas Litkey – nek hála, a Lisa, először igazi Balatoni hercegnővé, a keszthelyieknek köszönhetően pedig igazi Balatoni királynővé vált. Diego mindenhova elvitt minket. Láttuk a műhelyét, megismertük a családját, s amerre mentünk, mindenhol kedvesen üdvözölték….. Tudjátok hihetetlen érzés volt, mikor a falhoz lépve, büszkén néhány megfakult plakátra mutatott…. Ők voltak, Lisa, Raffica és Principessa…. A három grácia, kiket oly büszkén mutatott meg nekünk ez az olasz fiú. (A képek sajnos nem lettek túl jók, ami abszolút az én hibám, de remélem ezt azért az izgalom heve miatt elnézitek nekem ) Diego kedveli a magyarokat, s minden hajót számon tart mi a kezük közül került ki. Nevét, családját a szakma jól ismeri – még ha ő nincs is tisztában vele -, neve mára szinte fogalommá vált. Hatalmas lelkesedéssel mesélte, hogy őt is hívták az egyik liberára, az olasz orosz legénységű Principessa–ra, de sajnos egyéb munkái miatt nem tudott menni, viszont nagyon büszke a @rafficasailingteam – re is, akik épp most nyertek versenyt Genf – ben, a hatalmas vihar ellenére. Diego egyébként nem ismeri a régiónkat, de szeretné meglátogatni Keszthely-t, s nagyon örülne ha láthatná a mára Balatoni legendává vált Lisa – t, akinek magam is gyermekkorom óta szurkolok kitartóan Diego, köszönjük az élményeket és a betekintést a műhelybe , őszintén mondom, hogy nem csak hatalmas élmény, de nagyon megtisztelő is volt Ps. : Gigi Capozzi grazie tanto per il informationi